Két kis GPU egy nagy ellen (HD5770CF vs HD5870)

Elemzés - 2009/11/21

Oldalak:  <<Első  <Előző   Következő>  Utolsó>>
Bevezető
Az eddigiekben nem igazán forszíroztuk a több videokártyával végzett teszteket - SLI-hez megfelelő alaplappal eleve nem rendelkeztünk, a CrossFire tesztek pedig a HD3870X2 és a HD4870X2 tesztek óta nem voltak igazán izgalmasak, hiszen az ott látott skálázódások kb. általánosnak voltak tekinthetőek, maximum a Catalyst csomag fejlődésével láthattunk volna kisebb-nagyobb változásokat. Sajnos nyáron elég nehéz volt akár 1-1 VGA-t is beszerezni, nemhogy kettőt, így a CrossFire témát pihentettük. Most azonban a HD5000-es széria olyan lehetőséget csillantott meg előttünk, aminek nem tudtunk ellenállni - a HD5770 és a HD5870 személyében két olyan GPU jelent meg a piacon, ahol az előbbiből kettő majdnem pont kiteszi az utóbbit. Ez GPU-architektúra szempontból azért nagyon érdekes, mert egyrészt választ tudunk kapni arra a kérdésre, hogy egy nagy GPU vajon tényleg jobb-e két kisebbnél, másfelől igazolni / cáfolni tudjuk azon gyanúnkat, hogy a HD5870 infrastruktúrálisan (command processor, triangle setup, belső adatbusz, stb.) némileg alul van méretezve. Vágjunk bele!

Hőmérséklet és fogyasztás
A tesztek előtt röviden nézzük meg a fűtési tényezőket:

Temperature - GRID 1920x1200 8xAA (displayed post-flash)

Idle Radeon HD5770||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 45
2x Radeon HD5770||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 49
Radeon HD5870|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 44
Load Radeon HD5770||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 71
2x Radeon HD5770||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 81
Radeon HD5870|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 84

Jól látható, hogy a két 5770-es azért akadályozza egymás hűtését (annak ellenére, hogy nem 2 slot, hanem 3 slot távolság volt közöttük), bár nyugalmi állapotban a különbségnek nincs jelentősége - terhelés alatt pedig még így is a HD5870 volt a melegebb. Ami viszont nem látszik a grafikonon, az az, hogy a két kártya együtt már jelentős hangerőt képviselt, jóval hangosabb volt az 5870-nél - ha utóbbi kártya ventillátorát feljebb tekerjük, akkor biztosan le tudott volna menni 80 fok alá.
Lássuk a fogyasztást:

Power consumption - GRID 1680x1050 8xAA (displayed post-flash)

Idle Radeon HD5770||||||||||||||||||| 96
2x Radeon HD5770|||||||||||||||||||||| 111
Radeon HD5870|||||||||||||||||||| 102
Load Radeon HD5770|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 199
2x Radeon HD5770|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 281
Radeon HD5870|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 259

Fogyasztásban egyértelműen jobb az 5870 - bár a különbség korántsem óriási.
Műszaki adatok - a GPU-k kapacitásai
Nézzük, mi van a GPU-k gyomrában:
VGA name HD5770 2x HD5770 HD5870 2x 5770 vs 5870
Core clock 850 MHz 850 MHz 850 MHz 0%
Memory clock 1200 MHz 1200 MHz 1200 MHz 0%
ALU units 800 2x800 1600 0%
Texturing units 40 2x40 80 0%
ROP units 16 2x16 32 0%
Memory: bus width, type 128-bit gDDR5 2x128-bit gDDR5 256-bit gDDR5 0%
Triangle setup 850 Mtri / sec 2x850 Mtri / sec 850 Mtri / sec 100%
Scanline conversion 13.6 GPixel / sec 2x13.6 GPixel / sec 27.2 GPixel / sec 0%
Computing power 1360 GFlops 2x1360 GFlops 2720 GFlops 0%
Texel fillrate, 32-bit (FP10) 34.0 GTex / sec 2x34.0 GTex / sec 68.0 GTex / sec 0%
Texel fillrate, 64-bit (FP16) 17.0 GTex / sec 2x17.0 GTex / sec 34.0 GTex / sec 0%
Pixel fillrate 13.6 GPixel / sec 2x13.6 GPixel / sec 27.2 GPixel / sec 0%
Z-only fillrate 54.4 GPixel / sec 2x54.4 GPixel / sec 108.8 GPixel / sec 0%
Memory bandwidth 76.8 GB / sec 2x76.8 GB / sec 153.6 GB / sec 0%
A táblázat meglehetősen egyszerű: a 2db HD5770 szinte minden téren egyenértékű az 5870-essel. Egyedül a cikk elején már emlegetett frontend részen van előrébb a duplakártyás megoldás - a command processor és az egyéb infrastruktúra-elemek nehezen számszerűsíthetőek, viszont a háromszögek válogatása terén már számokban is megjelenik a két GPU előnye - a HD5870-nek főleg azok az esetek lesznek kellemetlenek, ahol sok kicsi háromszöggel kell megküzdenie. Ezzel szemben a HD5770 páros hátránya a CrossFire skálázódás "tökéletlensége" - ez 100% sosem lesz, de igazából már 80-90%-kal is igen elégedettek lehetünk. A tesztek majd megmutatják, melyik faktor a fontosabb.
Tesztkörnyezet
A konfiguráció elemei
Alaplap Gigabyte P45-DS3R, FSB @400MHz
CPU és órajel Intel Q9550 @Q9770 (3.2GHz, 8x400)
CPU hűtés Cooler Master HyperTX2
Memória 4x1GB Geil Ultra DDR2-8500
Memória beállítások 1066MHz (2.66x400), 5-5-5-15, tRD: 8
Tápegység Corsair TX650
Operációs rendszer Windows 7 x64
Meg kell jegyezzük, hogy alaplapunkon a két PCI-Express csatlakozó nem tud 16x-16x konfigurációban működni, ezért amikor a két HD5770 volt a gépben, akkor csak 8x-8x felállásban mentek. A PCI-E sebességről szóló cikkünk alapján ennek hatása minimális (1-2%), ill. a Far Cry 2 és a Crysis esetén rossz esetben kb. 4% - ezt az elemzés során figyelembe fogjuk venni.
VGA Core clock Shader clock Memory clock Driver
Radeon HD5770 850 MHz 1200 MHz Catalyst d8.66.6
2x Radeon HD5770 CF 850 MHz 1200 MHz Catalyst d8.66.6
Radeon HD5870 850 MHz 1200 MHz Catalyst d8.66.6
A tesztek készítésekor még nem volt elérhető a Catalyst 9.11, ezért a meglehetősen furcsa számozású átmeneti driverrel teszteltünk - hamarosan megjelenő Catalyst 9.11 tesztünk majd megmutatja, hogy ennek a végeredmény szempontjából az égvilágon semmi jelentősége nincs.
A CrossFire-ről
Ez egy igen rövid fejezet lesz - a CrossFire-rel az égegyadta világon semmilyen gondunk nem volt. Betettük a kártyákat, felinstalláltuk a drivert, és egy restart után ment minden, mint a kisangyal. Ill. majdnem minden, a notóriusan CF-ellenes Arma II-vel ugyanis volt némi gondunk - erre majd a játéknál kitérünk.
A tesztben résztvevő játékok
Race Driver: GRID v1.3
Mirror's Edge 1.02
Rainbow Six: Vegas v1.06
Far Cry 2 v1.03
Stormrise v1.0
Unigine Heaven demo v1.0
Resident Evil 5 benchmark
Crysis v1.21
S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky benchmark (xrEngine v1.5.0.7)
Cryostasis v1.02
Arma II demo
... és most már tényleg jöjjenek az fps-ek!
Oldalak:  <<Első  <Előző   Következő>  Utolsó>>