Bevezető

Egy kis elmélet - röviden a több GPU-s megoldásokról

• AFR (alternate frame rendering): ahogy a neve is mutatja, az AFR metódus minden képkockát másik GPU-nak oszt ki. Nagy előnye, hogy egyszerű, kevés extra munkával jár, ill. hogy könnyű vele közelíteni a két GPU 100%-os kihasználtságát, hátránya viszont, hogy minden GPU hozzáadása növeli a képkocka "késleltetését" (azaz a képkocka elemeinek kiszámítása és a képkocka megjelenése között eltelt időt) - ezért 2-3 GPU felett már elég kérdéses a használata, két GPU-ra viszont közel ideális. Bár az AFR a következő két megoldás komplexitási problémáival nem szembesül, két dolog nagyon csúnyán meg bírja akasztani:
• Egyes (főleg régebbi) motorok esetén előfordulhat, hogy a motor úgy szinkronizálja a képkocka kiszámítását és a megjelenítését, hogy az várakozást jelent két kocka kalkulációja között - ilyenkor a második GPU nem tud időben elkezdeni dolgozni a saját képkockáján, és szélsőséges esetben a két GPU-s megoldás nem lesz gyorsabb, mintha egy GPU-val dolgoznánk.
• Paradox módon a régi motorok mellett a nagyon modernek jelentenek gondot - ha a motor nem minden képkockát a nulláról kalkulál, hanem az n-edik kockában kiszámolt adatokat az n+1-edikben is felhasználja, akkor ezeket az adatokat több GPU esetén vagy szinkronizálni kell, vagy a motor szándékai ellenére minden egyes alkalommal újra kell őket számolni. Ez a probléma biztosan nem fogja nullára lerontani a skálázódást, de jelenthet igen komoly limitációt - ezzel a problémával a tesztben is találkozni fogunk.
• SFR (split-frame rendering): az SFR megoldásban a GPU-k ugyanazon a frame-en dolgoznak, a felosztás pedig úgy történik, hogy a képkockát vízszintesen több részre osztja az ütemező (pl. két 1280x512-es darabra), és midnegyik GPU 1-1 részért felel. Bár ez a megoldás kiküszöböli az AFR késleltetését, hátránya, hogy a mindkét képrészen szereplő objektumokkal mindkét GPU-nak foglalkozni kell (ami csökkenti a skálázódást), ill. ha a két képrész komplexitása nagyon eltérő, akkor az egyik GPU a lábát lógatja, amíg a másiknak kilóg a nyelve. Ez utóbbi probléma csökkentésére a GPU-k igyekeznek "megjósolni", hol érdemes kettévágni a képkockát - ez pedig persze további extra logikát és rossz esetben késleltetést jelent.
• Supertiling: technikailag a legígéretesebb megoldás az egyedül a Radeon kártyák által ismert Supertiling - ez lényegében az SFR koncepció továbbvitele, a képkockát számos négyzetre bontja, és az egyes négyzeteket osztja ki a GPU-k között. Koncepcionálisan nagyon szép a megoldás, a skálázhatósága a megfelelő tile-méret belövése esetén elméletileg közelítené az AFR-ét - a gondot a több tile-ban is szereplő objektumok jelentik, ennél a módszernél lényegében a teljes geometriát ki kell számolni mindegyik GPU-n.

Tesztkörnyezet

• Az ALU-k és a textúrázók darabra többen vannak az RV770-ben, ezt a hátrányt némileg kompenzálja az X2-es magasabb órajele
• Bár az 3870X2-esben duplaannyi ROP egység van, a ROP-onkénti kapacitások a 4870-es esetében majdnem mindenhol duplák, ezért többnyire a két GPU-s kártya csak a 10%-kal magasabb órajel előnyével rendelkezik - ez alól kivétel a pixel fillrate AA nélküli esetben, amelyik játék erre érzékeny, ott az X2-nek van lehetősége nyerni az újabb gyártású versenyző ellen
• Nagy különbség még, hogy az RV670 és az RV770 chipben ugyanannyi interpolátor van - az interpolátor-érzékeny játékok a másik olyan terep, ahol a 3870X2 előnyben lehet.

A tesztben résztvevő játékok