Bevezető
Az AMD 2007 óta fennen hirdetett Sweet Spot stratégiájának egyik kulcseleme, hogy a csúcskategóriába nem
gyártanak monolit GPU-t, hanem két GPU-val küldik harcba az aktuális család legerősebb (és legdrágább)
tagját. Az elmúlt két évben ez a stratégiai a szemünk előtt lett egyre sikeresebb - míg a HD3870X2 csak 1.5 hónapig
királykodhatott, és utána egy alapos verést kapott a 9800GX2-től, a HD4870X2 már közel fél évig volt a csúcson,
és a GTX295, bár erősebb nála, nem tudta igazából nagy különbséggel maga mögött hagyni. Kicsit több, mint egy
évvel később pedig itt van nekünk a HD5970, amely már úgy érkezett, hogy a világ leggyorsabb GPU-jából dolgozik
rajta kettő - úgy, hogy a konkurenciától még az egychipes válasz is közel fél év csúszással fog érkezni. Ebből
a szemszögből nézve, a HD5970 talán tűnhet felesleges erődemonstrációnak - viszont
mivel a HD5870 "csak" 400 USD körüli áron debütált, az AMD értelemszerűen szeretett volna kínálni valamit
a 600 USD-s árkategóriában is, és erre tökéletes megoldásnak tűnik a két RV870-es chipet felvonultató
HD5970.
A HD5870-nel foglalkozó tesztünkben jól látszik, hogy az RV870-re
épülő nagyobbik VGA szinte mindennel megbirkózik, amit eléteszünk, ill. hogy a 3.2GHz-en járó Core 2 Quad
CPU-nkat esetenként hajlamos reggelire megenni - ezért az 5970 teszt fő kérdése az lesz, hogy van-e egyáltalán
szükség ilyen erős GPU-ra, ill. van-e reális esély arra, hogy a benne rejlő potenciált ténylegesen kiaknázzuk.
Lássuk akkor!
HD5970 - élmények és benyomások
Első markáns "élményünk" a HD5970 kapcsán az volt, hogy nem fért be régi bevált Cooler Master Centurion
házunkba. A meglehetősen drasztikus vasfűrészes megoldás helyett a képen látható, tuningos körökben nem éppen
újszerű módon szerveztük át a PC-t - kicsit sajnáltuk, hogy a hűtőből pont elfogyott a folyékony nitrogén,
sokat dobott volna a feelingen. A "gép" egyébként meglepően halk volt így - erről kicsit később bővebben.
Az 5970 és a 9.12-es Catalyst tovább gyarapította pozitív élményeinket a
CrossFire kapcsán - kártya betesz (még csavarozni sem kellett), Windows elindít, driver installál, Windows
újraindít, rendszer működik. Pont. A teszt alatt sem funkcionális, sem stabilitási problémával nem találkoztunk -
a kártya és a driver szépen tették a dolgukat, a fórumokon olvasható gondok (csíkozás, fagyások, zörgő
ventillátor, stb.) egyikével sem találkoztunk.
A "háztól függetlenített PC" jellegű megoldás miatt nem rajzolunk a
hőmérsékletekről grafikont, mert nem lenne reális az összehasonlítás a zárt házban mért értékekkel. Röviden
annyit, hogy ebben a kiépítésben nagyon jól vizsgázott a VGA - alapjáraton az 53 fokkal ugyan határozottan
melegebb volt az eddigi HD5000-eseinknél, viszont terhelés alatt nemigen tudtuk 80 fok fölé zavarni. Ezek
a hőmérsékletek persze a zajban is megjelentek - míg idle állapotban a teljesen halk HD5970 meghitt csendéletet
alkotott a 800RPM-en szintén majdnem teljesen zajtalan HyperTX2-vel, terhelés alatt egy középsúlyú ipari
porszívó produkcióját nyújtotta a VGA ventillátora - bár játék közben nem volt kifejezetten zavaró, azért azt
sem lehet állítani, hogy fejhallgató használata melett semmit sem lehetett belőle hallani. Összegészében
a hangerő nem tűnt sem jobbnak, sem rosszabbnak a HD4870X2-nél - viszont a 90 fok körüli maghőmérsékleteknek
nyoma sem volt. Újabb piros pont.
Nézzük a fogyasztást:
Power consumption - GRID 1680x1050 8xAA (displayed post-flash)
Idle | HD5870 @725/1000 | |||||||||||||||||||| 102 |
HD5870 | |||||||||||||||||||| 102 | |
HD5970 | |||||||||||||||||||||||| 122 | |
Load | HD5870 @725/1000 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 238 |
HD5870 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 259 | |
HD5970 | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 331 |
Bár a 2 GPU-s kártyától nagyon szép teljesítmény a 122W-os idle fogyasztás is (a HD4870X2 ennél közel 70W-tal
többel járult hozzá az áramszámlához), az igazi döbbenetet a terhelés alatti fogyasztás jelentette - a második
RV870-es GPU mindössze 93W-tal dobta meg a teljes rendszer fogyasztását! Ha valaki esetleg azt hinné, hogy ez a GRID
CPU-limitáltsága miatt van, az téved - a GRID-ben a menük ugyanannyira terhelik a gépet, mint a versenyek,
és míg az eddigi mérésekben a menük és a verseny alatti fogyasztás kb. egyforma volt, most a grafikonon szereplő
331W-ot a menüben mértük, a verseny alatt csak 280W körül billegett a mérőműszer. Ez volt egyébként az általános
a többi játékban is, általában 280-300W körüli értékek voltak stabilak terhelés alatt - 4 tesztalanyunkban (Crysis,
Stormrise, Unigine Heaven és DiRT 2) elő-előfordultak 300W feletti értékek is, de a 320W-os határt már
csak a GRID szárnyalta túl. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 296W-os TDP-vel felcímkézett kártya a gyakorlatban
nekünk sehol nem fogyasztott többet 200W-nál - és bár jobb étvággyal rendelkezik, mint akármelyik eddig
tesztelt egychipes VGA-nk, a HD4870X2-nél és a GTX295-nél számottevően kisebb mértékben gazdagítja az elektromos
műveket. Ilyenformán a kártyával kapcsolatban egy szál negatívumot nem tudunk felsorolni - a felhasználói élmény
szempontjából jelesre vizsgázott.
Tesztkörnyezet
A konfiguráció elemei | |
Alaplap | Gigabyte P45-DS3R, FSB @400MHz |
CPU és órajel | Intel Q9550 @Q9770 (3.2GHz, 8x400) |
CPU hűtés | Cooler Master HyperTX2 |
Memória | 4x1GB Geil Ultra DDR2-8500 |
Memória beállítások | 1066MHz (2.66x400), 5-5-5-15, tRD: 8 |
Tápegység | Corsair TX650 |
Operációs rendszer | Windows 7 x64 |
VGA | Core clock | Shader clock | Memory clock | Driver |
Radeon HD5870 | 725 MHz | 1000 MHz | Catalyst 9.12 WHQL | |
Radeon HD5870 | 850 MHz | 1200 MHz | Catalyst 9.12 WHQL | |
Radeon HD5970 | 725 MHz | 1000 MHz | Catalyst 9.12 WHQL |
Legnagyobb sajnálatunkra a GTX295 továbbra is hiányzik az arzenálunkból, a GTX285-öt
pedig nem lett volna fair egy ilyen tesztbe beletenni, ezért most csak a Radeonok versenyeznek egymással.
A HD5970 mellett szereplő két kártya segítségével két kérdésre szeretnénk választ kapni:
- A 725/1000MHz-en járó HD5870-es kártya a HD5970 felét jelenti, ezért kettőjük között a CrossFire skálázódás hatékonyságát tudjuk lemérni - a teszt végén az eredményeket összehasonlítjuk azzal, amit a HD5770 CF konfiguráció mutatott.
- A referencia-órajeleken ketyegő HD5870 jelenleg a leggyorsabb egychipes VGA - szeretnénk látni, hogy mennyivel mutat fel többet a sokkal nagyobb, sokkal drágább és sokkal többet fogyasztó HD5970, van-e tényleges gyakorlati előnye a megvásárlásának.
Mire számítunk a HD5970-től? Semmi okunk nincs feltételezni, hogy a CF skálázódás
számottevően más lenne, mint a HD5770-ek esetében, ezért egy 80% körüli előnyt megszavazunk a kétchipes kártyának
az alulclockolt HD5870-nel szemben. A referencia 5870-nel szemben ez az előny kisebb lesz, hiszen a magasabb
órajelek miatt két egychipes alanyunk között 16-18% különbség van (erről is készült
tesztünk a közelmúltban), ezért a HD5970 kb. 50-60%-kal lehet gyorsabb
a HD5870-nél - amikor a CPU-limitáció nem szól közbe.
Felmerülhet kérdésként, hogy miért nem néztük meg a 9.12-es hotfix drivert is.
Megnéztük mindegyik kártyával, de jelentős különbséget sehol nem láttunk, ezért ezekkel a számokkal nem
akartuk elrontani a szép áttekinthető grafikonokat - az összegzésnél viszont röviden ki fogunk térni a
különbségekre.
A tesztben résztvevő játékok
Race Driver: GRID v1.3
Mirror's Edge 1.02
Rainbow Six: Vegas v1.06
Far Cry 2 v1.03
Stormrise v1.0
Unigine Heaven demo v1.0
Resident Evil 5 benchmark
Crysis v1.21
S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky benchmark (xrEngine v1.5.0.7)
Cryostasis v1.02
Arma II demo
DiRT 2
Ennyi bevezető után most már jöjjenek az fps-ek!