VGA-körkép a felsőkategóriában
Elemzés - 2009/07/25
Bevezető
Alig több, mint 3 hét leforgása alatt három, korábban tiszteletét nem tevő videokártya járt
tesztlaborunkban - az áprilisi HD4890, a májusi HD4770, és a júniusi HD4730. Ráadásul fordított sorrendben -
a HD4730 még szinte új volt, amikor beszámoltunk róla, míg jelen tesztünk fő alanya, a HD4890 megmérése
már régóta késett, és legfőbb ideje volt, hogy meglátogasson minket.
Ahogy legutóbbi tesztünkből kiderült, a HD4890 alapjául szolgáló
RV790 GPU újításai abban merülnek ki, hogy a chip az RV770-eshez képest lényegesen magasabb órajelek elérésére
képes - rögtön indulásként a GPU 100MHz-cel, a memória pedig 75MHz-cel ketyeg gyorsabban, mint a HD4870-ben.
Ezúttal minden kártyát a saját órajelén mérünk meg - tesztünkből kiderül, mire képes a magasabb órajelű
RV790 elődjével szemben, ill. természetesen a konkurencia egy (vagy több) képviselőjével is szembeállítjuk.
Meg is mértük szépen a HD4890-et, és eredeti terveinknek megfelelően összevetettük a HD4870 1GB-os
változatával, ill. egy GeForce kártyával is. Az eredmények olyan érdekesek lettek, hogy bevontunk még egy
GeForce kártyát - és utána még egyet. Ez már így persze nem csak egy szimpla HD4890 teszt, hanem egy alapos
áttekintő vizsgálata a jelenleg
elérhető felsőkategóriás videokártyáknak - mivel egy kivételével mindegyik jelenleg kapható ilyen szintű kártya
szerepel a tesztben friss driverekkel (és a hiányzót is igen jól sikerült közelítéssel lefedni), a meglehetősen
hosszú teszt elolvasását jó szívvel ajánljuk mindenkinek, akit érdekel a VGA-k felsőháza!
Tesztmódszer és tesztkörnyezet
A teszt ezúttal mentes mindenféle órajelekkel kapcsolatos varázslástól, mindegyik lentebb látható
versenyzőnk a referencia-órajeleken futott. Mivel itt már felsőkategóriás videokártyákról van szó,
a megszokott standard teszteseteken túl az extrém eseteket is elővettük, és így összesen 12 játék
93 különböző beállításában vetettük össze az öt kártyát - azaz a tesztben közel 500 mérési eredmény szerepel
grafikonokba szervezve. Javaslunk hideg élelmet, ill. a nagy melegre való tekintettel némi innivalót
előkészíteni! :)
A konfiguráció elemei | |
Alaplap | Gigabyte X38-DS4, FSB @400MHz |
CPU és órajel | Intel Q9550 @Q9770 (3.2GHz, 8x400) |
CPU hűtés | Cooler Master HyperTX2 |
Memória | 4x1GB Geil Ultra DDR2-8500 |
Memória beállítások | 1000MHz (2.5x400), 5-7-7-19, tRD: 9 |
Tápegység | Corsair TX650 |
Operációs rendszer | Windows Vista x86 Ultimate SP1 |
VGA neve | Core clock | Shader clock | Memory clock | Driver |
GeForce GTX260+ | 576 MHz | 1242 MHz | 999 MHz | ForceWare 186.18 WHQL |
Radeon HD4870 1GB | 750 MHz | 900 MHz | Catalyst 9.6 WHQL | |
GeForce GTX280 | 602 MHz | 1296 MHz | 1107 MHz | ForceWare 186.18 WHQL |
Radeon HD4890 | 850 MHz | 975 MHz | Catalyst 9.6 WHQL | |
GeForce GTX285 | 648 MHz | 1476 MHz | 1242 MHz | ForceWare 186.18 WHQL |
A Radeon kártyák várhatóan sok magyarázatra nem szorulnak, viszont a GeForce-okról
érdemes ejteni pár szót. A HD4890 természetes ellenfele a GTX275 lenne, de sajnos ez a kártya még eddig
nem járt nálunk. Ezért igyekeztünk egy olyan GeForce kártyát beválogatni, amely teljesítményben igen
közel áll a GTX275-höz - ez a GTX280-nal igencsak jól sikerült, mert kis teljesítménybecslő modellünk a két
kártya között átlagosan 1% alatti különbséget prognosztizál. A tesztből kiderül, hogy miért került beválogatásra
a második lépésben a GTX285 - és ha egyszer már a felső kategória tetejét képviselő kártya szerepel
a tesztben, akkor a teljes körkép érdekében az alján igyekvő GTX260+-t (azaz a GTX260 216 stream processorral
szerelt változatát) is megvizsgáltuk a többi kártya (de főleg a HD4870 1GB) tükrében.
A VGASpeed.hu tesztkörnyezetének részletes ismertetője itt
található meg.
A tesztben résztvevő játékok
DirectX 9
Race Driver: GRID v1.2
Mirror's Edge 1.02
Oblivion v1.2.046
Rainbow Six: Vegas v1.06
DirectX 10
Bioshock v1.1
Call of Juarez benchmark v1.3.0.1
Crysis v1.21
Unigine Tropics demo v1.1
DirectX 10.1
Assassin's Creed v1.0
Far Cry 2 v1.02
S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky benchmark (xrEngine v1.5.0.7)
Stormrise v1.0
A játékokról, ill. a VGASpeed.hu tesztmódszereiről részletes ismertető
a bal oldali menü Tesztmódszer és játékok pontjában érhető el.