HD4860: mire számítsunk?

Piaci spekuláció - 2009/08/09

Bevezető
Igen furcsa képet mutat az elmúlt néhány hónapban a diszkrét VGA-kártyák piaca - a két főszereplő közül az egyik mélyen hallgat, és már átnevezett kártyákat sem nagyon ad ki, míg a másik rendszeresen jelent be a jelenlegi architektúrára épülő új termékeket, annak ellenére, hogy mindenféle sustorgások szerint szeptemberben megérkezik a videokártyáik következő generációja. Természetesen az előbbi játékos az nVidia, az utóbbi pedig az AMD - jelenlegi cikkünknek pedig az az apropója, hogy a piros gárda nemrég jelentette be a HD4890-ben megismert és megkedvelt RV790-es chipre épülő HD4860-as kártyát. Miután a kártya paramétereiről elég jó információkkal rendelkezünk (amelyek forrása a proHardver! ezen cikke), végeztünk egy kis előzetes analízist, amely alapján egész jól be tudtuk határolni az új kártya várható teljesítményét.

A HD4860 várható nyákja (forrás: IT168)
Összevetés a Radeon HD4770 és HD4850 kártyákkal
A hamarosan bemutatásra kerülő paraméterek alapján jól látható, hogy a HD4860 két legközelebbi ellenfele házon belül a HD4850 és a vele közel azonos sebességű HD4770 lesz - azt viszont egy pillantásból nehéz lenne megállapítani, hogy gyorsabb lesz-e náluk, mert egyes paraméterekben alattuk, másokban felettük van. Nézzük ezt táblázatos formában (az utolsó két oszlopban látható a HD4860 előnye vagy hátránya a másik két kártyával szemben):
VGA neve HD4770 HD4850 HD4860 vs 4770 vs 4850
Core órajel 750 MHz 625 MHz 700 MHz -7.1% +12%
Memória-órajel 800 MHz 993 MHz 750 MHz -6.7% -32.4%
Memória mennyisége 512 MB 512 MB 512 MB 0% 0%
ALU egységek ("SP"-k) 640 800 640 0% -25%
Textúrázó egységek 32 40 32 0% -25%
Interpolátor egységek 32 32 32 0% 0%
ROP egységek 16 16 16 0% 0%
Memóriabusz, memóriatípus 128-bit gDDR5 256-bit gDDR3 256-bit gDDR5 +100% +100%*
Triangle setup 750 Mtri / sec 625 Mtri / sec 700 Mtri / sec -7.1% +12%
Számítási teljesítmény 960 GFlops 1000 GFlops 896 GFlops -7.1% -11.6%
Texel fillrate, 32-bit (FP10) 24.0 GTex / sec 20.0 GTex / sec 22.4 GTex / sec -7.1% +12%
Texel fillrate, 64-bit (FP16) 12.0 GTex / sec 12.5 GTex / sec 11.2 GTex / sec -7.1% -11.6%
Pixel fillrate 12.0 GPixel / sec 10.0 GPixel / sec 11.2 GPixel / sec -7.1% +12%
Z-only fillrate 48.0 GPixel / sec 40.0 GPixel / sec 44.8 GPixel / sec -7.1% +12%
Memória-sávszélesség 51.2 GB / sec 63.6 GB / sec 96.0 GB / sec +87.5% +50.9%*
*: bár névlegesen a 256-bit + gDDR5 kombináció egyforma órajel mellett dupla akkora sávszélességet biztosít, mint a 256-bit + gDDR3, a gyakorlatban azt tapasztaltuk, hogy az előbbi megoldásnak kb. 15%-kal magasabb órajelre van szüksége ahhoz, hogy ténylegesen hozza a dupla memóriasebességet - ennek oka a gDDR5 memóriák magasabb késleltetése.
A táblázat igen érdekes képet fest a HD4860 és a másik két kártya viszonyáról. A HD4770-nél az új kártya majdnem minden kapacitását tekintve lassabb 7%-kal, viszont memória-sávszélesség terén majdnem dupla tudással rendelkezik - tekintetbe véve, hogy a HD4770 milyen komolyan alul van méretezve sávszélesség terén, érzésre a HD4860-nak gyorsabbnak kell lennie. A HD4850 esetében még vegyesebb a kép - a legtöbb területen az új jövevény gyorsabb 12%-kal, viszont a valós teljesítménynél elég komolyan latba eső számítási teljesítményben a HD4850 van előrébb, kb. ugyanennyivel. A HD4860 sávszélesség-előnye jelentősnek tűnik, de ezt a differenciát csökkenti a memóriák késleltetésének a különbsége - becslésünk alapján a HD4860 memória-teljesítménye 30%-kal lehet a HD4850-é felett. Mindez együtt szintén arra utal, hogy a három kártya közül a HD4860 lesz a leggyorsabb.
De mennyivel? A kérdés megválaszolásához segítségül hívtuk jól bevált teljesítmény-becslő programunkat, ami a következő eredményekkel szolgált: a HD4860 kb. 8%-kal gyorsabb a HD4770-nél, és kb. 7%-kal a HD4850-nél. Az eredmény kb. konzisztens eddigi tesztjeinkkel - de még mielőtt véglegesnek tekintenénk, nézzünk meg egy másik megközelítésű becslést is!
Teljesítmény-becslés tesztek alapján
A HD4860-nal abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy készítettünk teszteket hozzá nagyon hasonló konfigurációjú kártyával - a HD4830 csak az órajelekben és a memória típusában különbözik a jövevénytől. A HD4860-hoz leginkább az a teszt áll közel, amelyben a HD4830-at a HD4850 órajelein (625 MHz / 993 MHz) futtattuk - innen már csak egy kis lépést jelent a 4860 700MHz-es órajele. A becslés elkészítésekor a következő tényeket vettük figyelembe, ill. a következő feltételezéssel éltünk:
  • A HD4860 alapjául szolgáló RV790 chip azonos teljesítményű az RV770-nel (ld. a két chipet összevető tesztet) ;
  • Az összes órajel-tartomány fix %-kal való megemelése platform-limitációtól mentes esetben közel ugyanolyan mértékű teljesítmény-növekedést hoz - 12%-os emelés mellett mi 11%-os gyorsulással kalkulálunk ;
  • A gDDR5 memóriák sebességbeli hátrányát 15%-ra becsüljük - ez azt jelenti, hogy a HD4860 750MHz-en járó gDDR5-ös memóriája nem 1500MHz-en futó gDDR3-as VRAM-mal egyenértékű, hanem kb. 1300MHz-essel.
Fentiek alapján az összesítő grafikonokon a HD4860 számai így állnak össze:
  • A 625/993-on futó HD4830 órajeleit elméletben megemeltük 12%-kal, így az elméleti kártya 700 MHz / 1112 MHz-en ketyeg, ezt 11%-os sebesség-növekedésnek könyveljük el ;
  • A HD4860-as kártya memóriája kb. 1300MHz-es gDDR3 chipeknek felel meg, így a 17%-kal magasabb sávszélességet is figyelembe vettük (ennek hatása a teljesítményre tapasztalataink alapján kb. 3%, hacsak nem annyira szűkös a kártya sávszélessége, mint a HD4770-é, de most nem ez a helyzet) ;
  • A 11%-os és a 3%-os sebességnövekedés kombinációja 14.3% - ezzel emeltük meg a HD4830 625/993-as teszteredményeit (figyeltünk a platform-limitekre is).
És akkor az eredmények:

All games - 0xAA (displayed post-flash)

1280x1024 HD4830 @625/993||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 63.2
HD4770 @750/800|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 65.7
HD4850 @625/993||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 66.5
est. HD4860 @700/750||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 69.3
1680x1050 HD4830 @625/993|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 52.0
HD4770 @750/800||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 54.6
HD4850 @625/993||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 54.9
est. HD4860 @700/750||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 58.8
1920x1200 HD4830 @625/993||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 44.9
HD4770 @750/800||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 47.4
HD4850 @625/993|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 47.7
est. HD4860 @700/750||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 51.3


All games - 4xAA (displayed post-flash)

1280x1024 HD4830 @625/993|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 49.9
HD4770 @750/800||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 50.9
HD4850 @625/993|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 52.0
est. HD4860 @700/750||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 55.2
1680x1050 HD4830 @625/993||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 39.3
HD4770 @750/800||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 41.1
HD4850 @625/993|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 41.5
est. HD4860 @700/750||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 44.6
1920x1200 HD4830 @625/993|||||||||||||||||||||||||||||||||| 33.6
HD4770 @750/800||||||||||||||||||||||||||||||||||| 34.7
HD4850 @625/993|||||||||||||||||||||||||||||||||||| 36.0
est. HD4860 @700/750|||||||||||||||||||||||||||||||||||||| 38.4

A grafikonokon szinte pontosan ugyanazokat a számokat látjuk, mint amit a becslő alkalmazásunk adott, ezért meglehetősen magabiztosan tudjuk állítani, hogy a HD4860 átlagosan kb. 6-8%-kal lesz gyorsabb, mint a HD4850. Ez persze nem jelenti azt, hogy minden játékban pontosan ennyi lesz a különbség - viszont, mivel a legtöbb területen konzekvensen és nem óriási különbséggel gyorsabb a HD4860, túlzottan nagy ingadozásra sem számítunk. Kivételt talán a kiemelkedően shader-igényes játékok fognak jelenteni (pl. Stormrise), de úgy gondoljuk, hogy még egy ilyen játék esetében is a HD4860 lesz a gyorsabb egy kevéssel.
Konklúzió
A fő kérdés egy új, még meg nem jelent kártyával kapcsolatban természetesen mindig az, hogy érdemes-e rá várni, vagy célszerűbb megvenni valamelyik jelenleg is elérhető, kiforrottabb konkurensét. Mi a fenti 6-8% körüli teljesítmény-különbséget messze nem tartjuk akkorának, hogy emiatt érdemes legyen megvárni a HD4860-at, viszont lehet egy aduásza a kártyának: az RV790-es chip tuningolhatósága. A GPU-k valószínűleg relatíve alacsony feszültségre lesznek beállítva (erre utal az 1db 6-pines tápcsatlakozó, szemben a HD4890 két csatlakozójával), így erős a gyanúnk, hogy a kártya csak feszültségemelés mellett lesz jól tuningolható. Aki viszont ettől nem riad vissza, az akár igen jó vásárt is csinálhat egy HD4860-nal, hiszen így könnyedén a HD4870 fölé emelkedhet a teljesítmény - már csak az a kérdés, hogy milyen áron.