Bevezető
Sajnos az utóbbi időben nagyon nehézzé vált a VGA-k beszerzése tesztelésre (bővebben ld.
itt), ezért a HD6870-essel csaknem két hónappal
a megjelenése után tudunk foglalkozni. A kép még így sem lesz teljes, ugyanis míg az nVidia oldalról
tudunk szembeállítani versenyzőt a Barts chipre épülő gyorsabbik VGA-val, a saját elődeit (a HD5800-as
széria tagjait) továbbra is hiába vadásszuk. Részletes tesztet tehát nem tudunk készíteni pl.
a HD5850 és a HD6870 összevetésére, de oldalunk eddig felhalmozott forrásai lehetővé teszik, hogy
legalábbis néhány lényeges ponton összehasonlítsuk a HD6800-as és a HD5800-as szériát.
Miről is van szó? Mindhárom HD5800-as kártyát leteszteltük 4-es
tesztplatformunkon, és mivel több játékunk is érintetlenül átvészelte a váltást az 5-ös platformra,
az ott mért eredményeket fel tudjuk használni a HD6800-asokkal való összevetésre - ebben persze
segítségünkre van az is, hogy a Catalyst driverek egykártyás konfigurációkban régóta nem hoztak javulást
teljesítményben (ld. itt és itt).
Így az összevetés nem lesz olyan kiterjedt, mint az a legtöbb cikkünkre jellemző, de a legkeményebb
beállítások mellett pontos eredményeket kapunk. Lássuk!
Tesztkörnyezet
A konfiguráció elemei | |
Alaplap | Gigabyte P45-DS3R, FSB @400MHz |
CPU és órajel | Intel Q9550 @Q9770 (3.2GHz, 8x400) |
CPU hűtés | Cooler Master HyperTX3 |
Memória | 4x1GB Geil Ultra DDR2-8500 |
Memória beállítások | 1066MHz (2.66x400), 5-5-5-15, tRD: 8 |
Tápegység | Corsair TX650 |
Operációs rendszer | Windows 7 x64 |
VGA | Core clock | Shader clock | Memory clock | Driver |
Radeon HD5830 | 800 MHz | 1000 MHz | Catalyst 10.5 WHQL | |
Radeon HD6850 | 775 MHz | 1000 MHz | Catalyst 10.10d hotfix | |
Radeon HD5850 | 725 MHz | 1000 MHz | Catalyst 10.5 WHQL | |
Radeon HD6870 | 900 MHz | 1050 MHz | Catalyst 10.10d hotfix | |
Radeon HD5870 | 850 MHz | 1200 MHz | Catalyst 10.5 WHQL |
A HD5800-asokat a 4-es tesztplatformunkon, a Catalyst 10.5-ös driverrel
mértük, a HD6800-asokat pedig az 5-ös platformon, a 10.10d bétával - tekintettel arra, hogy még mindig nincs
WHQL meghajtó a Barts alapú kártyákhoz.
Tesztmódszer és a tesztben résztvevő játékok
Mely játékokra tudunk alapozni? A 4-es és az 5-ös platform között 6 játék nem változott, viszont ezek
közül a Battlefield: Bad Company 2 kapott egy olyan patch-et, ami jelentősen javított a teljesítményén,
ezért itt most nem tudjuk hasznosítani az eredményeket. A többi játék:
- Crysis Warhead
- Just Cause 2
- Metro 2033
- STALKER: Call of Pripyat
- Unigine Heaven 2.1
Mivel a beállításokat szintén megvariáltuk a 4-es és az 5-ös tesztplatform
között, mindegyik játék esetében a maximális beállításokat használtuk, 1920x1080-as felbontásban.