RV770 háromszor
Elemzés - 2009/08/05
Bevezető
Cikksorozatunk, amely a GPU-k egyes elemeinek hatását vizsgálja a teljesítményére, immár a 4. résszel
jelentkezik - egyben az utolsóval az RV800-as, ill. a GT300-as GPU-családok megjelenéséig. A záróepizód
főszereplője az RV770-es chip lesz - a HD4850 és a HD4830 összevetése korábban is érdekes témának ígérkezett,
viszont a HD4730 megjelenése egy lénygesen átfogóbb vizsgálatra adott lehetőséget, amit természetesen nem
hagytunk ki. Vágjunk is a közepébe!
A tesztalanyok jellemzői
Szokás szerint a méréseket úgy végeztük, hogy mindhárom kártya órajeleit azonos szintre, jelen esetben
a HD4850 órajeleire állítottuk be. Ez a következő változásokat hozza a kártyák teljesítményében a
referencia-órajeles beállításhoz képest:
- a HD4730 core órajele 10%-kal csökkent, memória-órajele 10%-kal nőtt. Mivel a kártya bőséges tartalékokkal rendelkezik memória-sávszélesség terén már alapórajelen is, várhatóan a teljesítménye esni fog, közel 10%-kal (és ezért HD4730 UC-ként (underclocked) fogunk rá hivatkozni) ;
- a HD4830 8.5%-os core órajel és 10%-os memória-órajel emelést kapott, így várhatóan 7-9%-kal lesz gyorsabb, mint a referencia-órajeleken (a következőkben HD4830 OC néven fog futni) ;
- a HD4850 a saját referencia-órajelén fut, így a teljesítménye nem változik.
Az új órajeleken a következőképpen alakulnak a VGA-k adatai - az Előny
oszlopban először a HD4830 OC előnye szerepel a HD4730 UC-vel szemben, majd a HD4850 előnye a HD4830 OC-vel
szemben:
VGA neve | HD4730 UC | HD4830 OC | HD4850 | Előny |
Core órajel | 625 MHz | 625 MHz | 625 MHz | 0% - 0% |
Memória-órajel | 993 MHz | 993 MHz | 993 MHz | 0% - 0% |
Memória mennyisége | 512 MB | 512 MB | 512 MB | 0% - 0% |
ALU egységek ("SP"-k) | 640 | 640 | 800 | 0% - 25% |
Textúrázó egységek | 32 | 32 | 40 | 0% - 25% |
Interpolátor egységek | 32 | 32 | 32 | 0% - 0% |
ROP egységek | 8 | 16 | 16 | 100% - 0% |
Memóriabusz, memóriatípus | 128-bit gDDR5 | 256-bit gDDR3 | 256-bit gDDR3 | 0% * - 0% |
Triangle setup | 625 Mtri / sec | 625 Mtri / sec | 625 Mtri / sec | 0% - 0% |
Számítási teljesítmény | 800 GFlops | 800 GFlops | 1000 GFlops | 0% - 25% |
Texel fillrate, 32-bit (FP10) | 20.0 GTex / sec | 20.0 GTex / sec | 20.0 GTex / sec | 0% - 0% |
Texel fillrate, 64-bit (FP16) | 10.0 GTex / sec | 10.0 GTex / sec | 12.5 GTex / sec | 0% - 25% |
Pixel fillrate | 5.0 GPixel / sec | 10.0 GPixel / sec | 10.0 GPixel / sec | 100% - 0% |
Z-only fillrate | 20.0 GPixel / sec | 40.0 GPixel / sec | 40.0 GPixel / sec | 100% - 0% |
Memória-sávszélesség | 63.6 GB / sec * | 63.6 GB / sec | 63.6 GB / sec | 0% * - 0% |
*: bár névlegesen a 128-bit + gDDR5 kombináció egyforma órajel mellett ugyanakkora
sávszélességet biztosít, mint a 256-bit + gDDR3, a gyakorlatban azt tapasztaltuk, hogy az előbbi megoldásnak
kb. 15%-kal magasabb órajelre van szüksége ahhoz, hogy megegyező teljesítményt nyújtson - ennek oka a gDDR5
memóriák magasabb késleltetése.
A táblázat azt mutatja, hogy három versenyzőnk két egyszerű lépcsőben követi
egymást:
- a HD4830 OC duplaakkora ROP kapacitással rendelkezik, mint a HD4730 UC, és más differencia nincs a két kártya között;
- a HD4850 pedig ALU és textúrázó fronton 25%-kal gyorsabb, mint a HD4830 OC, viszont az extra textúrázási teljesítmény csak FP16-os textúrák esetén érvényesül, mert FP10-es textúrák használatakor a a HD4850-et korlátozza a 32 interpolátor egység.
Fentiek alapján teljesítmény-becslő modellünk kb. 25% különbséget prognosztizál
a HD4730 UC és a HD4830 OC között (értelemszerűen az utóbbi javára), a HD4850-et pedig további 7-8%-kal
jósolja gyorsabbnak, mint a HD4830 OC-t. A konfigurációs információk után kezdjünk is bele a tesztekbe!
Tesztkörnyezet
A konfiguráció elemei | |
Alaplap | Gigabyte X38-DS4, FSB @400MHz |
CPU és órajel | Intel Q9550 @Q9770 (3.2GHz, 8x400) |
CPU hűtés | Cooler Master HyperTX2 |
Memória | 4x1GB Geil Ultra DDR2-8500 |
Memória beállítások | 1000MHz (2.5x400), 5-7-7-19, tRD: 9 |
Tápegység | Corsair TX650 |
Operációs rendszer | Windows Vista x86 Ultimate SP1 |
VGA neve | Core clock | Shader clock | Memory clock | Driver |
Radeon HD4730 | 625 MHz | 993 MHz (x4) | Catalyst 9.5 WHQL | |
Radeon HD4830 | 625 MHz | 993 MHz (x2) | Catalyst 9.5 WHQL | |
Radeon HD4850 | 625 MHz | 993 MHz (x2) | Catalyst 9.5 WHQL |
A VGASpeed.hu tesztkörnyezetének részletes ismertetője itt
található meg.
A tesztben résztvevő játékok
DirectX 9
Race Driver: GRID v1.2
Mirror's Edge 1.02
Oblivion v1.2.046
Rainbow Six: Vegas v1.06
DirectX 10
Bioshock v1.1
Call of Juarez benchmark v1.3.0.1
Crysis v1.21
Unigine Tropics demo v1.1
DirectX 10.1
Assassin's Creed v1.0
Far Cry 2 v1.02
S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky benchmark (xrEngine v1.5.0.7)
Stormrise v1.0
A játékokról, ill. a VGASpeed.hu tesztmódszereiről részletes ismertető
a bal oldali menü Tesztmódszer és játékok pontjában érhető el.