Radeon HD4730 teszt
VGA elemzés - 2009/07/08
Bevezető
Talán maga az AMD sem gondolta, milyen keveredéshez fog vezetni a HD4770 névre hallgató, a világ első
40nm-es GPU-ját felvonultató kártyája - illetve a hozzá kötődő különböző nehézségek. A 40nm-es
gyártási folyamat kapcsán a saját bőrükön voltak kénytelenek megtapasztalni, milyen nehéz is néha úttörőnek lenni,
és ahogy az lenni szokott, az egyik bajból következett a másik. A 2008. év végére tervezett RV740 GPU majdnem két
negyedévet csúszott, és emiatt kénytelenek voltak az eredetileg valószínűleg sokkal rövidebb
élettartamúra tervezett, nem teljes értékű RV770-es chipeket tartalmazó HD4830 pályafutását meghosszabbítani.
A kereskedelmi viszonyok alakulása miatt ez a kártya hihetetlen népszerűségre tett szert (jelen pillanatban
mi is magasan a legjobb vételnek tartjuk a kategóriájában), viszont a gyártási kihozatal javulása miatt
egy idő után már tökéletes RV770-esek kasztrálásával lehetett csak kielégíteni a HD4830 iránti igényeket
(és az innen egyenesen következő, "tévesen" teljes értékű RV770-nel szerelt HD4830-akra már ki sem térünk).
Amikor 2009. május elején végre megjelentek a piacon az első HD4770-ek, akkor hamarosan kiderült, amit
a paraméterek alapján már lehetett sejteni - az új kártya nem a HD4830-nak, hanem a HD4850-nek állít belső
konkurenciát. Ezt a helyzetet még a mesterségesen alacsonyan tartott memória-órajellel sem sikerült
a visszájára fordítani, és természetesen adott a lehetőség, hogy a lelkes felhasználó tuningolja a memóriákat,
ezáltal elhárítva az itt felmerülő szűk keresztmetszet rondábbik részét.
Sajnos a 40nm-es saga még korántsem ér véget. Azt csiripelik a verebek, hogy a chipek kihozatala 2009Q2
vége felé is csak 20-30% körüli, és az RV740-esek csak úgy tudnak valamennyire is elfogadható haszonnal
készülni, hogy a chipbe a megszokottnál nagyobb redundanciát épített az AMD (és itt adózzunk elismeréssel
a mérnöki előrelátásnak). Ezzel azonban a probléma még korántsincs megoldva - amíg a kihozatal nem ér el egy
elfogadható szintet, addig a gyártási kapacitás drasztikus növelése is várat magára, ezért minden előrelátás
ellenére jelenleg az RV740-es GPU hiánycikk, és a HD4770-es kártyák elérhetősége a 8800GT megjelenése körüli időszakra
kezd emlékeztetni - beleértve az éppen kapható darabok, hmmmm, szóval meglepő árát is.
Az AMD gyártópartnerei természetesen lilát hánynak a helyzettől, hiszen a vásárlók HD4770-esek
tömkelegét követelik rajtuk, amit jó haszonnal tudnának is szállítani, csak nincs GPU, ami köré kártyát
építsenek. És ekkor fogant meg valakinek a fejében a "megoldás": egy füst alatt elégítsük ki a HD4700-as
széria iránti igényt, és szabaduljunk is meg a bennragadt RV770-es készletektől. Így született a HD4730-as
VGA, amelynek a paramétereire rövidesen kitérünk, de elöljáróban annyit érdemes tudni róla, hogy az RV770-es
chip erősen kasztrált változatára épít (még a 4830-nál is erősebben), viszont magasabb órajelekkel
rendelkezik, és a 4770-nél is látott 128-bites memóriabuszt gDDR5-ös memóriákkal kompenzálja. Ebben a
formában a kártya leginkább a HD4830 riválisának tűnik - az alábbi részletes tesztből kiderül, mennyire
sikerült ez alkalommal belőni napjaink legnépszerűbb alsó-középkategóriás VGA-jának tudását.
HD4730 - gyors áttekintés a kártyáról
Szokásunkhoz híven az új kártya elemzésekor a teljesítményre fókuszálunk, de azért egy bekezdésben
áttekintjük, milyen tapasztalataink is voltak a nálunk járt Sapphire HD4730 videokártyával.
Első benyomásunk az volt, hogy ez bizony egy nagy kártya - nem estünk neki mérőszalaggal, de az
volt az érzésünk, hogy még egyes HD4870-es modelleknél is nagyobb. Miután a két tápcsatlakozó a kártya végén
helyezkedik el, a házba beillesztés, ha nem is volt problémás, de némi odafigyelést igényelt - emlékeink
szerint a HD4870X2-t sem volt nehezebb bepakolni.
Másnak is feltűnt valami furcsa az előző bekezdésben? Bizony, nem tévedés, a kártyán 2db 6-pines
kiegészítő tápcsatlakozó található. Erre minden bizonnyal a nem maximálisan energiatakarékos RV770 chip és
a 700MHz-es órajel miatt van szükség, de ettől függetlenül elég kiábrándító a dolog - arról nem beszélve,
hogy a régebbi tápok tulajdonosai kénytelenek lesznek 4db molex csatlakozót felhasználni a kártya
etetéséhez, amit nem biztos, hogy minden esetben ki tudnak gazdálkodni. Emellett a két tápcsatlakozó arra
is utal, hogy a kártya fogyasztása a HD4870-ével lesz összemérhető - ezt gyors méréseink igazolták is,
a kártya terheletlenül 10W-tal, terhelés alatt kb. 15W-tal evett kevesebbet a HD4870-nél. Ez a fogyasztás
magasabb, mint a HD4850-é, és bőven magasabb, mint a HD4830-é - bár nem tragikus a helyzet, azért ez
semmiképpen nem szimpatikus vonása a kártyának.
A fentiek után némi fenntartásokkal vártuk, milyen
hőmérsékletet és zajszintet produkál a HD4730. Ahogy a fenti fotón látszik, a Sapphire HD4830-asokon
megismert, és azóta a HD4770 referencia-hűtéseként is szereplő hűtési megoldást kaptuk, annyi különbséggel,
hogy a hátlap is két slotot foglal, és így a meleg levegőt a ventillátor kiviszi a házból. Erre szükség
is van, mert erősebb terhelés alatt a kártya a 85 fokos hőmérséklet körül mozgott - a két tápcsatlakozó
alapján nem is nagyon számítottunk másra.
A magas hőmérsékletért cserébe lényegében hangtalan hűtést kapunk - ez kellemes meglepetés volt.
A tesztek futása közben a ventillátor sebessége ritkán ment 50% fölé, és miután 100%-on sem olyan
borzalmasan hangos, egy egyszerű ventillátor-profillal mindenki kedvére beállíthatja a neki
legszimpatikisabb egyensúlyt a hőmérséklet és a zaj között. Összességében tehát a hűtéssel elégedettek
vagyunk.
Az első, meglehetősen vegyes benyomások után jöjjenek a rideg számok!
A tesztalanyok jellemzői
Sokat gondolkodtunk azon, milyen kártyákkal is érdemes összevetni a HD4730-at. A megoldást végül
az szolgáltatta, hogy az elkészült tesztsort összevetettük a teljes HD4000-es mezőnnyel (igen, még
a HD4670-nel is!), és innen egyenesen következett, hogy a HD4830-on kívül más alanyra házon belül nincs
szükség - ezt a konklúzióban majd kicsit bővebben is kifejtjük. A nyers adatok:
VGA neve | HD4730 | HD4830 | HD4730 előny |
Core órajel | 700 MHz | 575 MHz | 21.7% |
Memória-órajel | 900 MHz | 900 MHz | 0% |
Memória mennyisége | 512 MB | 512 MB | 0% |
ALU egységek ("SP"-k) | 640 | 640 | 0% |
Textúrázó egységek | 32 | 32 | 0% |
Interpolátor egységek | 32 | 32 | 0% |
ROP egységek | 8 | 16 | -50% |
Memóriabusz és a memória típusa | 128-bit gDDR5 | 256-bit gDDR3 | 0% |
Triangle setup | 700 Mtri / sec | 575 Mtri / sec | 21.7% |
Számítási teljesítmény | 896 GFlops | 736 GFlops | 21.7% |
Texel fillrate, 32-bit (FP10) | 22.4 GTex / sec | 18.4 GTex / sec | 21.7% |
Pixel fillrate | 5.6 GPixel / sec | 9.2 GPixel / sec | -39.1% |
Z-only fillrate | 22.4 GPixel / sec | 36.8 GPixel / sec | -39.1% |
Memória-sávszélesség | 57.6 GB / sec | 57.6 GB / sec | 0% |
Az alsó szekció számai igencsak felemás képet festenek - míg a magasabb
órajelnek köszönhetően az engine sebessége, a számítási kapacitás és a textúrázási teljesítmény
21%-kal magasabb, a feleannyi ROP egység miatt a backend funkciók mellett egy -39%-os szám szerepel -
ez konkrétan azt jelenti, hogy a HD4830 64%-kal gyorsabb ezekben a feladatokban. Kis teljesítmény-modellező
alkalmazásunk szerint a HD4830 és a HD4730 összesítésben hasonlóan fog teljesíteni - viszont míg az
engine/ALU/textúrázás hármas 21%-os többlete a HD4730 kismértékű előnyét hozhatja az ezekre a paraméterekre
érzékeny játékokban, a drasztikusan kisebb backend kapacitás az egyre népszerűbb post processing eljárások
miatt okozhat kellemetlen meglepetéseket - és ne feledjük, hogy az élsimítás is ide tartozik!
Tesztkörnyezet
A konfiguráció elemei | |
Alaplap | Gigabyte X38-DS4, FSB @400MHz |
CPU és órajel | Intel Q9550 @Q9770 (3.2GHz, 8x400) |
CPU hűtés | Cooler Master HyperTX2 |
Memória | 4x1GB Geil Ultra DDR2-8500 |
Memória beállítások | 1000MHz (2.5x400), 5-7-7-19, tRD: 9 |
Tápegység | Corsair TX650 |
Operációs rendszer | Windows Vista x86 Ultimate SP1 |
VGA neve | Core clock | Shader clock | Memory clock | Driver |
Radeon HD4730 | 700 MHz | 900 MHz (x4) | Catalyst 9.5 WHQL | |
GeForce 9800GT | 602 MHz | 1512 MHz | 900 MHz (x2) | ForceWare 185.85 WHQL |
Radeon HD4830 | 575 MHz | 900 MHz (x2) | Catalyst 9.5 WHQL |
A zöld táborból is egy ellenfelet választottunk a HD4730 versenytársául, a
két kártya árát figyelembe véve jelenleg a 9800GT a HD4730 közvetlen konkurense.
A VGASpeed.hu tesztkörnyezetének részletes ismertetője itt
található meg.
A tesztben résztvevő játékok
DirectX 9
Race Driver: GRID v1.2
Mirror's Edge 1.02
Oblivion v1.2.046
Rainbow Six: Vegas v1.06
DirectX 10
Bioshock v1.1
Call of Juarez benchmark v1.3.0.1
Crysis v1.21
Unigine Tropics demo v1.1
DirectX 10.1
Assassin's Creed v1.0
Far Cry 2 v1.02
S.T.A.L.K.E.R. Clear Sky benchmark (xrEngine v1.5.0.7)
Stormrise v1.0
A játékokról, ill. a VGASpeed.hu tesztmódszereiről részletes ismertető
a bal oldali menü Tesztmódszer és játékok pontjában érhető el.