Új driverek
Site hír - 2008/12/13
nVidia ForceWare
Az nVidia már nyáron beharangozta a 180-as szériaszámú drivereit, amelyeket a tőlük
megszokott szerénységgel csak "Big Bang II" néven emlegettek. Négy területen hoz a sorozat
jelentős előrelépést, amelyből minket természetesen főleg az első pont érdekel:
- Teljesítménynövekedésre számíthatunk számos játékban
- Végre nagyobb rugalmasságot kapunk SLI-be kötött kártyák és több monitor használata mellett
- Több GPU esetén az egyiket lefoglalhatjuk fizikai számításokra
- Az SLI engedélyezése az Intel X58 chipset köré épülő alaplapoknál
Bár a béta verziójú 180.43-as driver már régóta hozzáférhető, a
WHQL minősítésű 180.48 csak az első tesztjeink után érkezett, ezért a tesztelését későbbre halasztottuk
- de még decemberben mindenképpen sort kerítünk a vele foglalkozó cikkre. Az első tesztek
alapján annyit tudunk már mondani, hogy az nVidia nem lódított, több esetben 10% környéki gyorsulást
tapasztaltunk a 178.24-es driverhez képest.
ATI Catalyst
Természetesen a piros oldal sem akart lemaradni az ellenféltől, ezért úgy döntöttek, hogy az év
utolsó, 8.12-es verziószámú Catalyst csomagjával ők is nagyot dobnak. Itt három fő újításról kell
szót ejtenünk:
- Teljesítménynövekedés számos játékban (természetesen)
- Végre a Radeon kártyákon is egyszerűen futtathatók a Brook+ (GPGPU) alkalmazások
- Az AVIVO konverter most már a GPU erejének kihasználásával is tud videot tömöríteni / kódolni
Mivel a meghajtócsomag az utolsó napon érkezett, amikor még nálunk
volt a tesztelésre kapott HD4850-es kártya, egy lendülettel lemértük a 8.12-t is. Ezért paradox módon
ez a cikk jelenik meg előbb - elérhető a főoldalon vagy itt.