Pár információ Gáborról, kérdezz-felelek formában.

Miért adtam a fejem az írói pályára?
Mesélni, gondolatokat ízes formában átadni világéletemben jól tudtam – már az általános iskolai fogalmazásaim is tetszést arattak. A 90-es évek első felében a felsőoktatás mellett újságíróként is tevékenykedtem, majd tizenévvel később számítógépes hardvereket elemeztem mélyrehatóan, a vgaspeed.hu oldal szerkesztőjeként. Itt is jó visszajelzéseket kaptam, sokan dicsérték a cikkek olvasmányosságát.
Talán 2010-ben történhetett, hogy egy ötlet úgy befészkelte magát a fejembe, hogy nem tudtam onnan kiseprűzni. Ahányszor egy kicsit is elkalandozott a figyelmem, állandóan előkerült, és kellette magát, hogy dolgozzam ki alaposabban. Végül nem volt mit tenni, leírtam. Fél évig nyugalmam volt, aztán jött egy másik (ez volt egyébként Az új örökmozgó). És azóta egyre többen jönnek, annyian, hogy nincs is mindet kapacitásom papírra (ill. merevlemezre) vetni.
A fentiek miatt úgy döntöttem, megpróbálkozom egy nyilvános megmérettetéssel – szeretném a kidolgozott ötleteket megosztani Veletek, és szeretném látni, mennyire jók, mennyire érdekesek az írások.

Miért … Műhely?
Elég régóta írok már ahhoz, hogy tudjam magamról: minden kísérletező kedvemmel együtt sokkal inkább vagyok (leszek) két lábbal a földön járó mesterember, mint a felhők felett lebegő művész. A mesteremberhez pedig műhely illik, nem?

Miért Mikrokozmosz?
Az írásaim igen széles skálán mozognak – a karakterdrámától a thrilleren keresztül a science fictionig számos műfajt érintek. Ennek természetesen az az oka, hogy nem érdekelnek a műfajok – a szereplőim érdekelnek. Útnak indítom őket valamilyen környezetben, és írás közben én is kíváncsian várom, mire jutnak, hová fejlődnek, milyen történetet írnak. Ha pedig már ennyire hangsúlyos a szereplőim belső világa, akkor természetesnek tűnt, hogy az alkotói műhelyemnek is idevágó nevet válasszak.